Az elmúlt évek negatív tapasztalatai miatt minden újonnan alakuló céget helyszíni ellenőrzés keretében vizsgál az Adóhivatal.

Ettől az ellenőrzéstől nem kell megijedni, hiszen az adóhatóság elsősorban értünk van, nem pedig ellenünk. Ha a kellő előírásoknak, szabályoknak megfelelünk (és miért ne felelnénk meg) semmilyen büntetést nem fogunk kapni.

Az adóhatóság ezzel a kitüntetett figyelemmel a korábban oly gyakori fiktív cégalapítások számát próbálja visszaszorítani.

 

Mit ellenőriznek az alakuló cégeknél?

 

Ami talán a legfontosabb, hogy a székhelyként megadott cím valóban létező helyszín legyen. Ha az ellenőrök megtalálják a pontos címet az cégtábla a következő, amit megnéznek. A cégtáblát jól látható helyre kell kihelyezni. A mérete nincs leszabályozva, de célszerű egy A5-ös lapnak megfelelő nagyságban elkészíttetni.

Ha ezt az első két feltételt az ellenőrök „gördülékenyen” tudják ellenőrizni, már sok veszíteni valónk nincs. Ha nem találnak senkit a székhelyen, telefonon felveszik a kapcsolatot a képviseletre jogosult személlyel. Ekkor egy időpontot egyeztetnek vele, és megkérik a képviselőt, hogy milyen iratokat vigyen magával.  Ezek a következők:

 

 

  • Cégbírósági végzés
  • Társasági szerződés
  • Bankszámlaszerződés
  • A székhely papírjai (kinek a tulajdona, és milyen jogon használja székhelyként az a társaság, esetleg bérleti szerződés)
  • Az adóhatóság felé történő adatbejelentés. Ezt a könyvelőnek kell megtennie a bejegyzést követő 15 napon belül a 10T201T nevű adatlapon. Ezt a nyomtatványt, és visszaigazolását kérik.
  • Alkalmazottak esetén azok munkaszerződését, és adóhatóság felé történő lejelentését a 10T1041-es nyomtatványon, valamint ennek a nyomtatványnak a visszaigazolását.
  • Bélyegzőt, ha van, és annak a számláját.
  • Ha a társaság vásárolt már számlatömböt akkor a szigorú számadású nyomtatványok nyilvántartását.
  • Ha a társaság megalakulása után 90 nappal jönnek ellenőrizni akkor kérik a kötelezően elkészítendő számvitel politikát, melynek részei a pénzkezelési szabályzat, önköltségszámítás rendjére vonatkozó szabályzat, leltár szabályzata, értékelési szabályzat.

 

www.e-konyveles.com
Mobil: 20/412-2297
sales@e-konyveles.com